Beszámoló

Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny

2022/2023-as tanév, országos (erdélyi) döntő –

beszámoló

 

A magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) által közösen szervezett Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny országos (erdélyi) döntőjét 2023. március 4-én szerveztük meg két versenyközpontban Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen és Szatmárnémetiben, a  Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

A verseny reggelén Dr. Kovács Lehel-István, a verseny Erdélyi Regionális Bizottságának  ügyvezető elnöke és Dr. Szabó Zoltán maros megyei informatika tanfelügyelő az intézmény aulájában köszöntötték az erdélyi városok nagyobb iskoláiból érkezett versenyzőket és kísérő tanáraikat, ismertették a programot és sok sikert kívántak a versenyzőknek.

Összesen 49 diák, Erdély 9 iskolájának legjobb informatikus diákjai mérték össze tudásukat. A verseny három korcsoportban zajlott, V-VIII. osztályból 2 diák (1. korcsoport), IX-X. osztályból 19 diák (2. korcsoport), illetve XI-XII. osztályból 24 diák (3. korcsoport) versenyzett számítógépes programozásból.

 

Az eredmények az alábbiak:

Első korcsoport (V-VIII. osztály):

2 tanuló indult az erdélyi döntőn, egyik a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti) tanulója, a másik pedig a Bartók Béla Elméleti Líceum (Temesvár) tanulója.


Az eredmények a következőképpen alakultak:

I. díj Nagy Tamás (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, VII osztály, felkészítő tanára Demeter Csaba-Attila)

II. díj Kudor Laura (Bartók Béla Elméleti Líceum, VIII. osztály, felkészítő tanára Mauzer Erika)

 

Második korcsoport (X-XI. osztály):

19 versenyző indult az erdélyi döntőn, 4 a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), 3 a Tamási Áron Gimnázium (Székelyudvarhely), 3 a Márton Áron Főgimnázium (Csíkszereda), 5 a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (Marosvásárhely), 1 a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár), 1 Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy), 1 Mikes Kelemen Elméleti Líceum (Sepsiszentgyörg) és 1 a Bartók Béla Elméleti Líceum (Temesvár) tanulója. 

Az eredmények a következőképpen alakultak:

I. díj Tordai Krisztián (Tamási Áron Gimnázium, IX. osztály, felkészítő tanárai Szélyes Emőke, Bartus Emőke)

II. díj Szilágyi Szilárd (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, X. osztály, felkészítő tanára Jakab Irma-Tünde)

III. díj Tallian Franciska (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, X. osztály, felkészítő tanára Demeter Csaba-Attila)

dicséret Gádoros Kata (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, IX. osztály, felkészítő tanára Demeter Csaba-Attila)

dicséret Bencze Mátyás (Tamási Áron Gimnázium, IX. osztály, felkészítő tanára Dénes Ildikó)

dicséret Tamás Márk Florian (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, X. osztály, felkészítő tanára Demeter Csaba-Attila)

 

Harmadik korcsoport (XI-XII. osztály):

A 24 versenyzőből 6 a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (Marosvásárhely), 2 a Tamási Áron Gimnázium (Székelyudvarhely), 5 a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), 6 a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár), 3 a Márton Áron Főgimnázium (Csíkszereda), 1 a János Zsigmond Unitárius Kollégium (Kolozsvár), 1 a Hám János Katolikus Teológiai Líceum (Szatmárnémeti) tanulója.

Az eredmények a következőképpen alakultak:

I. díj Durugy Attila (Báthory István Elméleti Líceum, XI. osztály, felkészítő tanára Kiss Réka)

II. díj Sándor Kincső (Tamási Áron Gimnázium, XI. osztály, felkészítő tanárai Dénes Ildikó, Bartus Emőke )

III. díj Nagy Boglárka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, XII. osztály, felkészítő tanára Demeter Csaba-Attila)

dicséret Marton Tamás-Attila (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, XI. osztály, felkészítő tanára Ignát Anna)

dicséret Orbán Gergő (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, XII. osztály, felkészítő tanára Fejér Magdolna )

dicséret Hadházi Márton (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, XI. osztály, felkészítő tanára Demeter Csaba-Attila)

dicséret Turony Róbert (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, XII. osztály, felkészítő tanára Fejér Magdolna)

 

 

Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő tanárnak, akiknek ezúton is köszönjük a verseny felügyeletében nyújtott segítséget.

A továbbjutó diákoknak sok sikert kívánunk a nemzetközi döntőre való felkészüléshez, amely keretében az erdélyi diákok idén Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, illetve Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megszervezett versenyközpontokban versenyeznek 2023. április 1-én, szombaton.

Ezúton is köszönjük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak, hogy helyet adtak a verseny országos (erdélyi) döntőjének, és azon munkatársainak, akik hozzájárultak a verseny sikeres lebonyolításához.

.

 

 

Fülöp Beáta, programszervező