Öveges József - Vermes Miklós Fizikaversenyek 2022 - III. forduló / országos döntő


 Beszámoló

     Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiummal együtt, 2022. április 28-30. között szervezte meg az Öveges József - Vermes Miklós Fizikaversenyek országos döntőjét. A verseny a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban zajlott 66 VII.-XI. osztályos diák részvételével. A verseny ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyen Popa Márta (a Kollégium igazgatója és egyben a Versenyszervező Bizottság titkára),  Luminița Chicinaș (Kolozs Megyei szaktanfelügyelő, illetve a Versenyszervező Bizottság alelnöke), Kerekes Adelhaida (Kolozs Megyei főtanfelügyelő-helyettes, a Versenyszervező Bizottság ügyvezető elnöke), valamint Dr. Kovács Zoltán (egyetemi docens, a Versenyszervező Bizottság elnöke) köszöntötte az egybegyűlteket.

kep1

         
     Az ünnepélyes megnyitón Gorzó Boglárka, népdalénekes népdalokat adott elő, majd kezdetét vette a diákok írásbeli megmérettetése, amely 3 órát tartott.

kep2

Az írásbeli befejezése és a közös ebéd elfogyasztása után, amíg a jelen lévő tanárok a dolgozatokat javították, addig a diákok rövid városnézésen vettek részt Korodi Alpár történelemtanár vezetésével, majd a városnézés befejezése után ellátogattak a  BBTE Magyar Fizika Intézetébe is, ahol érdekes kísérleteket tekinthettek meg Dr. Járay-Szabó Ferenc intézetvezető irányításával.
       A verseny programját az eredményhirdetés és az ünnepélyes díjkiosztás zárta egy tartalmas kultúrműsor keretében, melyen Somogyi Hunor Botond VII. osztályos tanuló zongorázott, Pánczél Ádám teológus, az iskola volt diákja pedig szavalatával örvendeztette meg a hallgatóságot.

     A versenyt Popa Márta igazgató (János Zsigmond Unitárius Kollégium), és Dr.  Kovács Zoltán, a Versenyszervező Bizottság elnökének beszéde zárta, amelyben értékelték a feladatok nehézségét, érdekességét és a fizika tantárgy szépségét.

 

kep3

 

A versenyek díjazottjai:
VII. osztály (Öveges József Fizikaverseny)
I. díj – Ruff Brigitta, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanára: Csillag Péter;
II. díj – Tordai Ágnes-Eszter, II. Rákóczi Ferencz Római Katolikus Teológiai Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Pisak-Lukáts Katalin;
III. díj – Kiss Csongor, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Herczeg Ágnes;
Dicséret – Pálosi Adél Bernadett, Dr. Bernády György Általános Iskola, felkészítő tanára: Pisak-Lukáts Katalin;
Dicséret – Nagy Péter, Dr. Bernády György Általános Iskola, felkészítő tanára: Pisak-Lukáts Katalin

VIII. osztály (Öveges József Fizikaverseny)

I. díj – Gevald Dániel, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
II. díj – Antal Áron, Fülöp Áron Általános Iskola, Felsőboldogfalva, felkészítő tanára: Kapusi Hajnal;
III. díj – Juhász Aba, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
Dicséret – Csete Borbála, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
Dicséret – Nagy Dávid Kristóf, Ady Endre Elméleti Liceum, Nagyvárad, felkészítő tanára: Takács Péter

IX. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díj – Dezső Szilárd, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanára: Pető Mária;
II. díj – Lóga Patrik, Silvania Főgimnázium, Zilah, felkészítő tanára: Faluvégi Ervin Zoltán;
III. díj – Kerekes-Máthé Éva, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Szász Ágota Judit;

Dicséret – Bencze Mátyás, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely,felkészítő tanára: Székely Zoltán;
Dicséret – Szenkovits Ervin, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta

X. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díj
– Nagy Imre, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: László József;
II. díj – Gál Péter, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanára: Káptalan Erna;

III. díj – Orbán Pál, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, felkészítő tanára: Csák László;
Dicséret – Sándor Kincső, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely, felkészítő tanára: Székely Zoltán;
Dicséret – Vígh Levente Dániel, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta

XI. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díj – Vitályos Mátyás, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, felkészítő tanára: Csák László;
II. díj – Újfalusi Ábel, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Szász Ágota Judit;

III. díj – Ferencz Péter, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
Dicséret – Dobra László-Edgár, Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, felkészítő tanára: Csák László;

Dicséret – Răduță Cristian, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanára: Albert Balázs

   A BBTE Fizika Kara és a Pro János Zsigmond Alapítvány különdíjait, Juhász Ákos, Ferencz Péter és Gevald Dániel, a JZSUK diákjai, illetve Antal Áron, a Fülöp Áron Általános Iskola, Felsőboldogfalva, diákja kapták. A legjobb eredményeket elért VIII.-XI. osztályos diákok részt vehetnek a versenyek magyarországi döntőin, melyeket társszervezeteink, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Győrben, illetve az Oktogon Sopron Alapítvány szerveznek meg.
            Ezúton is köszönetet mondunk a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatóságának, hogy méltó házigazdája volt a versenynek és az iskola munkaközösségének, tanárainak, hogy lelkes munkájukkal hozzájárultak a verseny sikeres és zökkenőmentes lebonyolításához.

            A nyertes diákoknak és tanáraiknak ezúton is gratulálunk és további sikereket kívánunk!

 

Fülöp Beáta,
programszervező