Hevesy Jutalomtábor

A Magyar Természettudományi Társulat a középiskolások számára három diákversenyt szervez a kémia (Hevesy György Kémia Verseny), biológia (Hermann Ottó Országos Biológia Verseny) és földrajz (Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny) területén.

Ezen versenyek a 2017-es évtől kezdődően nyitottak a Kárpát-medence minden régiójára nézve, így a földrajzi határoktól függetlenül a magyarul beszélő tanulók együtt versenyezhetnek.
A versenyt szervező társaságok, a diákok és tanárok ismerkedésének, közös munkájának segítésére minden évben közös diáktábort szerveznek, melyen az anyaországi iskolák, valamint az egyes régiók (Erdély, Délvidék, Kárpátalja, Felvidék) nyertes versenyzői és felkészítő tanárai vehetnek részt. A Jutalomtábor megszervezése, minden évben más-más országbeli helyszínen lesz.
A 2017. évben a Jutalomtábor Parajdon kerül megszervezésre, lehetőséget teremtve Erdély csodaszép tájainak megismerésére. 
A szervezők: Sapientia Erdélyi Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári Kara, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT).

A Jutalomtáborban részt vehetnek mindhárom verseny esetében a magyarországi döntők I., II., III. helyezettjei, valamint az egyes régiók országos döntőinek első helyezettjei. Minden régióból a diákokat egy-egy felkészítő tanár kíséri.

Sok sikert, találkozunk a Parajdon!

 

Ebben a tanévben jutalomtáborban részesülnek:
- Máté Ditmár (VII. oszt.), Jósika Miklós Elméleti Líceum, Torda (felkészítő tanára: Nyitrai Apollónia)
- Árva Norbert (VIII. oszt.), Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad (felkészítő tanára: Takács Tünde)
A táborral kapcsolatos információk: www.mtte.hu/hu/parajd